3.fejezet

3.fejezet

 Stefan kissé meglepődött, mikor az ajtóban meglátta Mrs. Flowers unokáját.

- Hello!-üdvözölte a lány egy kedves mosollyal; Stefan visszamosolygott.

- Hello; segíthetek valamiben?-kérdezte.

- Csak az érdekelne, hogy a testvéred miért rángatta el azt a lányt tőlünk.-mondta a lány; Damon erre felkapta a fejét és az ajtóhoz sétált.

- Akkor miért nem engem kérdezel?-emelte fel szemöldökét kérdőn.

- Nem tudom, valamiért Stefanban jobban megbízok.-mondta, közben végig Damon sötét szemeibe nézett. A fiú próbálta használni rajta a ráhatást, de nem jutott semmire. A lány elővett a zsebéből egy kis zacskót, ami telis-tele volt vasfűvel és a fiúk orra előtt lóbálta.

- Honnan tudtad?-kérdezte Stefan.

- Ugyan már! A nagymamám az utolsó élő rokonom, szerinted elhalasztotta volna megemlíteni hogy a panziójában két vámpír él?- Damon megragadta a lányt és a nyakánál fogva a falhoz szorította.

- Damon, ő csak egy ember, ezzel meg is ölheted!-mondta Stefan, de bátyja számára ez a mondat valahonnan nagyon távolról hallatszott. Arca teljesen átalakult; Damon tudta, hogy a benne élő szörnyeteg most kiszabadult és nem volt más vágya, minthogy vérét vegye ennek a jelentéktelen emberlánynak.

- Miért jöttél ide?-kérdezte; még a hangja is teljesen más volt, mint a megszokott.- Meg akarsz halni? Azon segíthetek...-a lány szemében a félelem egy apró szikrája látszott csupán. Damon csodálkozott azon, hogy vajon miért nem fél, hisz félnie kéne.. Stefan kihasználta ezt a pár pillanatot és biztonságos távolságba helyezte a lányt Damon elől.

- Hogy hívnak?-kérdezte Stefan, közben bátja szép lassan lenyugodott.

- Ever Klarissa Nowic.

- Klarissa?-nézett rá Damon, kissé értetlen arcot vágva.- Ez egy..- Ever a férfi szavába vágott.

- Egy olasz név, mivel a családomnak elég sok olasz felmenője volt; és nekünk is épp ugyan olyan ősi múltunk van, mint nektek.
- Mit értesz ez alatt és miért hitted el, amit mondott? Hisz csak egy öregasszony!-mondta Damon.
- Ha! Az az öregasszony többet tud arról a lányról mint te Salvatore!-mondta Ever; Damon arcán átsuhant valami, amit se Ever, se Stefan nem tudott megmagyarázni.
- Mit tudhat egy ember a Petrova családról, amit egy magamfajta vámpír nem?-kérdezte Damon.
- Petrova..-suttogta Ever, az arcából kifutott az összes vér. Bőre olyan fehér lett, hogy már már vetekedett a vámpírfivérekével.
- Jól vagy?-lépett hozzá közelebb Stefan.
- Nem...-suttogta maga elé meredve, majd ránézett Stefanra és tudatosult benne, hogy az előbb őt kérdezte.- Igen, persze... jól vagyok..-suttogta, de hangja szinte remegett. Ez feltűnt a fivéreknek, de most Damon szólalt meg.
- Hallgatunk Ever, szóval áruld el, mi az amit nem tudunk róluk?
- Róluk.. szóval tudtok mindhármukról?-kérdezte Ever.
- Hármukról?-nézett rá kérdőn Stefan.
- Igen. A három Petrova...-Ever csak suttogott, félt, hogy valaki, vagy valami még így is meghallhatja, amit mond.- Katherine, Nina és a bátyjuk... -az utolsó embertől tartott a leginkább, így az ő nevét még a suttogásnál is halkabban ejtette ki.- Klaus.
- Klaus? Ő nem lehetett a testvérük.
- Pedig az volt... Klaus Petrova.. én az ő leszármazottja vagyok. Az érdekes azonban az az egészben, hogy az egyik nap mindhárman eltűntek. És azon a bizonyos napon a Salvatore család két fia végzett egymással, mert úgy tudták szívük hölgye halott...-Ever ránézett a fiúkra, és látta rajtuk, hogy szólni sem bírnak.
Tehát tényleg ők azok... és vámpírok lettek csak mert Katherine egy aljas játékot űzött velük.. mindketten besétáltak a csapdába, ahonnan nincs kiút.-gondolta Ever. Damon volt az első, aki megszólalt.
- Ha tényleg Klaus leszármazottja vagy... akkor vasfű nélkül se tudjuk rajtad használni a ráhatást. Mivel Klaus tudomásunk szerint egy eredeti volt.
- Eredeti?-nézett rá a lány kérdő teintettel.
- Ős vámpír.-magyarázta Stefan.- De mivel Klaus már eleve eredeti volt, nem lehetett Katherine és Nina testvére, mert akkor a lányok is eredetiek lennének. És Katherine ember volt.. legalábbis nekünk ezt mondta.-nézett a bátyjára.
- Emily Benett!-morogta Damon.- Neki megvolt hozzá a hatalma, hogy megakadályozza a lányok vámpírságát.. emberré tette őket, de mikor Kath haldokolt, Gudren felkereste Klaust, aki örömmel segített megmenteni húgát. Van még valami amiről tudnunk kéne a családoddal kapcsolatban? Esetleg valamilyen óhaj?-nézett Ever-re kérdőn.
- Beszélni akarok Ninával!
- Mi?!
- Meg akarom ismerni, tudni akarom mit érzett, mikor a nővére kint mászkált az utcán, ő pedig bent kuksolt a szobájában! Tudom, hogy az a lány, aki oda akart jönni hozzánk, ő volt... ne kérdezzétek honnan veszem, mert én sem tudom, csak egyszerűen éreztem. Szóval arra kérlek titeket, hogy ha legközelebb erre jár és beszélgetni akar velünk, akkor hagyjátok neki!
- És mi van, ha Katherine jár erre legközelebb?-kérdezte Damon.
- Veletek ellentétben én fel tudom ismerni Ninát! Hasonlítanak egymásra, de nem teljesen egyformák.-mondta, majd egyszerűen kisétált a szobából.

Új blog!! - Érzem az ajkamon... + az ikerblogja - Látom a szemedben...

Sziasztok!

Hát hogy is mondjam...  Mint az a címből is kiderül van egy új blogom, ami hivatalosan is megnyitott. Ennek a blognak van egy testvérblogja, amit drága az én drága Fanta_light-om (akit imádok) működtett. Mind a két történetben ugyanazok a szereplők csak a főszereplők mások. Ő Damon és Evelyn szerelmi történetét írja le, míg én Stefan és Noah történetét.

A történetemről röviden:

Mystic Falls egy olyan kisváros, ahol mindenki ismer mindenkit. Az emberek kedvesek, barátságosak; főleg, ha az ember lánya az alapító családok egyikébe tartozik. Noah Fell születése óta ebben a kisvárosban él és szülei úgy őrzik, mint egy drágakövet. Nem csoda, hisz az Alapító Tanács tagjai; tudják mi rejtőzik odakint az éjszakában. Szülei próbálják eltitkolni, de Noah hajthatatlan és előbb-utóbb rájön a titokra.

Fanta történtéről röviden:

Az élet nehéz, legszívesebben sokszor feladnád, nem törődnél a következményekkel, sodródnál az árral. New York ilyenné teszi az embert; rideggé, érzéketlenné, a „pénz beszél, a kutya pedig ugat” emberré. Evelyn Darwing egy tehetős, gazdag család gyermeke. Szülei látják, hogy már teljesen beleolvadt New York pezsgésébe, olyanná vált, mint az ott lakó emberek. Feladják dolgaikat, s egy eldugott kisvárosba költöznek, ahol hemzsegnek a vámpírok…

és itt van mindkét történet linkje:

Az enyém(érzem az ajkamon): http://erzemazajkamon.blogspot.com/

Fantáé (látom a szemedben): http://latomaszemedben.blogspot.com/

2.fejezet

2.fejezet

Bár Katherine kifejezetten kérte, Nina nem bírta kivárni, míg visszaérkezik, így hát elindult oda, ahol a Salvatore testvérek szállása volt. A panzió hátsórésze felől nevetést hallott; elmosolyodott és elindult abba az irányba. Egy kis kertet pillantott meg, a közepén egy hófehér asztallal, aminél ketten ültek. Egy idős hölgy és egy fiatal lány. Nina elindult feléjük, bár tudta, hogy sokkal elővigyázatosabbnak kellene lennie. A lány kiszúrta és rámosolygott, Nina ettől felbátorodva gyorsabban szedte lábait. Nem undorodott a tudattól, hogy ők emberek. Mikor melléjük ért, az idős hölgy és a lány felállt, bár a nő úgy nézett ki, mintha szellemet látna.
- Jó napot, a nevem..-nyújtotta a kezét Nina, de egy másik kéz megragadta a csuklójánál és magával rángatta egyenesen a ház felé.- Eressz el!-kiabálta, miközben a távolból hallotta, amint Stefan megpróbálja elmagyarázni a két embernek, hogy ki ő és mit keres itt. Nina csak úgy fortyogott a dühtől, nem tetszett neki, hogy Stefan elrontotta a játékát. De akkor eszébe jutott, hogy Stefan nem egyedül volt, hiszen máskülönben ki ráncigálná befelé a panzióba? Végignézett "el rablóján" és rájött, hogy az nem más, mint Damon Salvatore.
- Damon eressz el!-utasította, de az csak tovább vonszolta. Nina kitépte a kezét a szorításból és elindult az ellenkező irányba, csakhogy Stefan az útját állta.
- Igazán figyelhetnél rá jobban is!-motyogta Stefan, miközben vissza kísérte Damonhoz. De a fiú nem figyelt rá, szemeit a lányéba mélyesztette és ráakart jönni valamire, ami nagyon fontos.
Már el is felejtettem, hogy milyen jól néz ki Damon.-gondolta Nina-Sosem értettem Katherinet, de lehet, hogy nem is fogom.
- Szerintem én nem tudok bemenni azon az ajtón.-jegyezte meg Nina, mire a fiúk kérdőn néztek rá.-Hahó? Mond nektek valamit az, hogy behívás? Komolyan srácok, néha gondolkozhatnátok!-Stefan bólintott, aztán egy másik irányba kezdte húzni Ninát.
- Elég volt!-mondta dühösen Nina és megállt.- Mi a jó abban, ha ráncigáltok? Van lábam és tudok arra menni, amerre mondják, oké?-a szemei csak úgy szikráztak a dühtől. Stefan maga elé perdítette, a testük összeért.
- Egyszerűen csak nem bízunk benned Katherine.-mondta, majd a panzió melletti istállóba vezette, ahol leültették egy dobozra.
- Nem vagyok Katherine!-mondta ki Nina- Fogjátok már fel, hogy én nem ő vagyok!
- Akkor még is ki vagy édesem?-kérdezte Damon, szemei szikráztak, arca nagyon közel volt a lányéhoz.
- Kath testvére.-suttogta a lány, Damon felnevetett.
- Katherine-nek nincs testvére.-mondta negédesen. Nina felállt, hogy szeme egy magasságban legyen a férfiéval.
- Tévedsz szívi.-mondta, ezután pedig farkasszemet néztek egymással, míg Stefan félbe nem szakította őket.
- Hogy hívnak?-kérdezte, Nina felé fordult, rámosolygott. Stefan hirtelen Elneát látta benne, de gyorsan emlékeztette magát, hogy a lány nem ő.
- A nevem Nina Pierce és mint azt már mondtam, Kath testvére vagyok.
- Ikrek vagytok?-kérdezte Stefan, aki hitt a lánynak. Nina bólintott.
- A boszorkány üldözések miatt apánk jobbnak látta nem közhírré tenni, hogy ikrei vannak, ezért csak Katherine-t engedte emberek közé én pedig végig a szobámban ültem.-mosolyodott el szomorkásan.
- Én nem hiszek neki.-mondta Damon.
- Valahogy sejtettem.-mosolygott rá a lány, aztán Stefan felé fordult- Nem én öltem meg, hanem Katherine. Tudod Stefan, mi ott annál a romos háznál beszélgettünk először és az első benyomásom rólad nem a legjobb!
- Gondolom..
- Semmi baj. Már sokszor előfordult, hogy a nővérem miatt engem talált meg valaki. Néha volt hogy ő is azt hitte, hogy én vagyok Katherine. Pedig neki kellett volna  legjobban tudnia, hogy melyikőnk melyik.. hisz ő változtatott át..-mondta, távolba révedő szemekkel.
- Kiről beszélsz?-kérdezte Stefan kíváncsian.
- Ő.. én.. senkiről.. igazán senkiről..-suttogta, szemei könnybe lábadtak, de erőt vett magán és ismét megszólalt- Damon; nem várom el tőled, hogy higgy nekem. Nem is kell...-sóhajtott és kinézett a kertre. Az eső cseperegni kezdett; a hölgy és a lány beszaladtak a házba. Nina elmosolyodott; szerette nézni az embereket, egyszerű teremtmények voltak, de általuk ő is embernek érezte magát. A pajta ház felé nyíló ajtaja kinyílt és az idős hölgy mosolygós arca nézett rájuk.
- Gyerekek, gyertek be a házba; idebent meleg van.-mondta a hölgy. Ninában tudatosult a felismerés, hogy őt most behívták. Rámosolyogott a nőre és elindult az ajtó felé, de Damon megragadta a csuklóját.
- Köszönjük Mrs. Flowers, de jó nekünk idekint is.-mondta Damon, miközben szemét le nem vette Nináról.
- Ahogy gondoljátok. Hozzak valamit? Egy kis süteményt, szörpöt esetleg egy kis áfonyabort?
- Nem; köszönjük Mrs. Flowers.-mondta Nina angyali mosollyal az arcán.
- És ne küldjem le az unokámat egy takaróval, hogy nehogy megfázz kedvesem?-kérdezte a nő, akinek eléggé szimpatikus volt Nina.
- Nem, köszönöm.
- Rendben, akkor megyek is.-mondta és becsukta maga után az ajtót.
Hogyha Nina, Katherine rokona, akkor hogy lehet ilyen kedves az emberekhez?-gondolta Stefan.
- Áfonyabor?-kérdezte Nina.-Az az akar lenni, amire gondolok?-kérdezte a fiúkra nézve; Damon bólintott.- És hogy hogy? Miért? És a Tanács?-kérdezte csodálkozva.
- Nem jár el a szája és még csak meg sem kellett igéznünk.-válaszolta az idősebbik Salvatore.
- Értem, akkor.. elengednéd a csuklóm Damon?-nézett az említettre. A fiú elengedte a csuklóját, aztán megragadta Nina nyakát és a falhoz nyomta. Másik kezében egy karót tartott.-Csak tedd meg.-sziszegte Nina; Stefan ott termett és kicsavarta Damon kezéből a karót.- Kár volt kihagyni, máskor nem lesz rá lehetőséged.
- Majd meglátjuk.-mondta Damon, szemei sötétebbek voltak az éjszakánál, fogai kivillantak és az arca is átalakult. A pajta ajtajából valaki megtapsolta a jelenetet. Fekete köpenyt viselt, senki sem tudta, hogy ki lehet az, csak Nina, aki némán mellésétált. Katherine levette a fejéről a csukját, így végre a fiúk is megtudták kit rejt a lepel.
- Nagyszerű műsor volt, kár hogy az elejéről lemaradtam.-mondta Katherine, majd Damont a torkánál fogva a falhoz nyomta.- Ne merj kezet emelni a húgomra.-sziszegte, majd egyszerűen a pajta másik végébe hajította.- Stefan -mosolygott rá.-köszönöm, hogy nem hagytad neki. Akkor indulhatunk?-nézett Ninára, aki bólintott.
Ezek után Damon nem hiheti azt, hogy Kath és én ugyan az a személy vagyunk.-gondolta Nina. Katherine megfogta húga kezét és együtt elindultak vissza otthonukba.
- Ez érdekes volt..-mondta Nina, miközben kifelé nézett az ablakon.
- Nina, hogy mehettél csak úgy oda? Mi van, ha megölnek? Belegondoltál abba, hogy mennyi kockázattal járt ez?
- Kath nyugi, a lényeg az, hogy nem történt semmi, nem igaz?-kérdezte mosolyogva.
- De történhetett volna!-mondta Katherine; Nina  a szemeit forgatta.- Jó, igazad van, a lényeg hogy itt vagy és ezért hálával tartozom Stefannak.
Eközben  a panzióban Damon újabb whiskyt hajtott föl.
- Damon nem ittál még eleget?-kérdezte öccse; Damon nem válaszolt, még emésztette a hallottakat.
Katherine-nek tényleg volt egy húga, akiről nem mesélt nekik, holott a vámpírságát elmondta? Ez nem tűnik logikusnak.-gondolta. Kopogtattak, Stefan az ajtóhoz sétált és kinyitotta. Kissé meglepődött, mikor meglátta ki áll előtte...

1.fejezet

 1.fejezet

Mystic Falls napjainkban

- Fura itt lenni nem?-kérdezte Nina nővérét, aki bólintott. Végigsétáltak családjuk régi házán, amit igencsak megviseltek a világháborúk. A tető néhol beomlott, a falakon embernagyságú lyukak voltak.. Az egész nem volt más, csak egy romhalmaz. Katherine egy darabig állt az épület előtt, felidézte a régi emlékeket. Nina szomorúan pillantott nővérére, tudta mennyire fájt neki ami régen történt, de ezt nem akarta kimutatni senki előtt, inkább magába zárkózott.
- Menyünk vissza a házba.-mondta Katherine, majd elindultak. A ház Mystic Falls egyik félreeső részén volt, közel az erdőhöz. Hasonlóan volt felépítve, mint régi otthonuk, ahol Klausszal éltek, épp ezért választották ezt. Klaus már évekkel ezelőtt meghalt, megölte egy másik eredeti. Nina is gyászolta, mert az alatt a száz év alatt, amit vele töltöttek, egészen megkedvelte a vámpírférfit.
- Katherine, én elmegyek vadászni.-mondta Nina és elindult, bár nem szívesen hagyta magára nővérét. Az erdőben megérezte néhány ember illatát, az ösztönei egyből kiélesedtek. Nem telt bele egy percbe sem és már a kirándulók előtt állt.
- Ki maga?-kérdezte a nő, miközben megpróbált elbújni a férfi mögött.
- Mivel úgy se mondjátok el senkinek.. A nevem Nina Pierce, vámpír vagyok és feltett szándékom megölni magukat.-mondta Nina mosolyogva, majd a férfi torkának esett. A nő futásnak ered, de Nina nem törődött vele, tudta, hogy úgy is elkapja. Miután az utolsó csepp vért is kiszívta a férfiból, a nő után indult. Utolérte és néhány pillanat alatt végzett vele is. Mivel nem akarta magára vonni a Tanács figyelmét, ezért gondosan eltüntette a két testet. Nem akart még visszamenni, amúgy is túl sokat tölt a négy fal között. Elindult arra, amerre az ösztönei súgták. Egy öreg, romos épülethez ért, ami előtt egy kút volt. Minden békés volt, de ösztönei azt súgták nincs egyedül. Körbenézett és a ház tetején meglátott egy alakot. Közelebb ment hozzá és így kitudta venni, hogy ki az.
- Stefan-mondta ki hangosan a fiú nevét. Még soha sem találkozott vele, még is ismerte. Eleget hallott róla nővérétől. Stefan a lány felé fordult zöld szemeivel méregette, vajon mit tervezhet, de a lány nem akart semmit. A fiú leszállt a ház tetejéről, majd Nina elé állt.
- Katherine, mégis mit akarsz? Nem volt elég, hogy vámpírrá tettél, elvetted tőlem Elenát és ezzel nyomorúságra ítéltél az életem hátralévő részén?-kérdezte Stefan, aki nem tudhatta, hogy nem Katherine-nel beszél. Bár Nina tudta, hogy a fiúnak fogalma sincsen, ki ő, mégis fájt neki, hogy így beszél hozzá.
- Stefan, semmit sem tudsz rólam! Én nem vettem el tőled senkit; az én...-a fiú a szavába vágott.
- Legalább ne tagadd le Katherine! Vállald fel jogosan, amit tettél!-morogta Stefan, arca teljesen eltorzult. A lány, aki a fiú előtt állt, nagyon hasonlított szerelmére, de tudta, hogy nem ő az. Biztos volt benne, hogy Katherine tehet Elena haláláról és megígérte, hogy megbosszulja.
- Lehet, hogy nem ismerlek elég jól, de tudom mit tettél!
- Stefan, Stefan... hányszor mondjam el, míg végül felfogod, hogy tévedsz? Nem öltem meg senkit.. legalábbis senki olyat, akit Elenának hívtak. De persze nem muszáj hinned nekem.-a lány elindult, de aztán visszanézett; ajkán szomorú mosoly látszott- Sajnálom a lányt, de ne okolj olyan miatt, amihez nincs közöm.-mondta. Amikor Stefan belenézett csokoládészínű szemeibe, tényleg elhitte azt, amit a lány mondott. Nem tűnt hazugságnak. Elment, Stefan pedig ott maradt az erdőben és a lány szavain töprengett.
Vajon miért mondja azt, hogy nem ismerem? Miért tagadja le Elena megölését?-kérdezte magától, de válaszra nem számíthatott.
Stefan egész jól ismerte Katherinet, de Nináról semmit sem tudott; még a létezéséről sem, így Nina nem hibáztathatta, hogy összekeverte ikertestvérével. Katherine épp az egyik sziklán ült és azon merengett, hogy csalogatja magához vissza Stefant, aki bizonyára a pokolba kívánja, azért, amit Elenával tett.
- Tudod, nővérem, igazad volt. Stefan teljes szívéből gyűlöl.-ült le mellé Nina-Sajnálom.-tette kezét Katherine vállára.
- Hagyd csak.-sóhajtott-Tudtam hogy így reagál majd..-Katherine mosolyogni próbált, de nem ment neki. Túlságosan nagy fájdalmat érzett a szívében.-És mit tudtál meg Damonról?-kérdezte csakhogy témát váltsanak.
- Semmit.-mondta Nina szomorkásan- Stefan egyszerűen letámadott azzal, hogy megkeserítettem az életét, mikor pedig meguntam, egyszerűen otthagytam.
- Értem..
Mikor Stefan visszaért a panzióba, Damon épp az ingét gombolta. Az utolsó gomb után a whiskys üvegért nyúlt és egy pohárba öntött magának belőle.
- Ilyen korán kezded?-kérdezte Stefan.
- Miért ne?-kérdezett vissza Damon, aki Elena halála óta teljesen más lett- Amúgy tudtad, hogy Mrs. Flowers-nek vannak még élő rokonai?-Stefan kérdőn nézett rá; bátyja fejével az ablak felé intett. Az ablak a kertre nézett. Stefan odasétált és kinézett rajta. A kerti asztalnál Mrs. Flowers ült egy kb. tizenhat éves lánnyal.
- Összefutottatok?-kérdezte Stefan, miközben a két embert nézte.
- Nem; csak unatkoztam és kihallgattam miről beszélnek.-válaszolta egyszerűen- Hogy hogy csak most jöttél vissza? Nem úgy volt, hogy rajtam tartod a szemed?-mosolyodott el gúnyosan.
- De, csak találkoztam Katherine-nel.-válaszolta; Damon arcáról lefagyott a mosoly.
- Miről beszéltetek?-kérdezte.
- Mindenről és semmiről.-mondta Stefan néhány perc gondolkodás után- De az volt benne a legérdekesebb, hogy azt mondta tévedek abban, hogy ő ölte meg Elenát és hogy semmit se tudok róla.
- Úgy látszik, Katherine tartogat némi meglepetést számunkra.-mondta Damon, miután lenyelte az utolsó korty whisky-jét is.

Prológus

Prológus

1864 Olaszország

A lány folyamatosan a falat nézte. A Salvatore testvérek hálátlansága felháborította. Ő azt szerette volna, ha hármasban boldogan élnek az örökkévalóságig, de a fiúknak ez így nem felet meg. Azt hitte a "halála" miatt érzett bűntudat majd ismét összehozza őket, de épp ellenkezőleg történt.
Katherine hallotta a közeledő léptek zaját, de nem törődött vele. A húga ledőlt mellé az ágyra, majd végigsimított sötétbarna haján.
- Kath-szólította meg nővérét, de az nem válaszolt- meddig akarod még ezt csinálni? Térj végre észhez és induljunk! Gudren azt mondta, hogy az embereknek felfogunk tűnni és akkor minket is bezárnak oda, ahová a többieket.-Nina megrángatta nővére vállát- Gyerünk! Nem akarok meghalni!
Ezt Katherine sem akarta, bár még mindig dühös volt a fivérekre, mégis úgy döntött elég volt.-Induljunk!-szólalt meg hosszas némasága után. Gudren már a hintónál várt úrnőire és mosolyogva üdvözölte őket.
- Gudren kérem maradjon, és vigyázzon a Salvatore fiúkra.- mondta Katherine, a szolgáló pedig bólintott. A kocsi elindult, de Nina még azt sem tudta hová mennek, így megkérdezte:
- Hová tartunk?-nővére egy mosolyt erőltetett az arcára, majd megszólalt.
- Meglátogatjuk Klaust.
- Hogy mi?!?- nem volt oda az ötletért, miért is lett volna; hisz Klaus volt az egyetlen személy, akit valaha gyűlölt.
- Nina kérlek. Tudom, hogy mi a véleményed róla, de perpillanat ő az egyetlen, aki segíthet nekünk.
- Rendben, de árulj el nekem valamit.
- Mi lenne az?-emelte fel szép ívű szemöldökét Katherine.
- Mond el mi történt a Salvatore fiúkkal.-kérte és Katherine elmesélte neki. Addig a pillanatig azt hitte, egyszerűen csak gyászolja őket, de most már tudta, hogy nem.

A farkas

Most még nincs semmi ötletem, de várhatólag egy TVD-fanfic lesz ezen az oldalon. Addig is egy farkasos novella, hogy ne unatkozzatok!
Xoxo Devonne

Évek óta vártam a pillanatra.. de most, hogy eljött, már nem tűnik hívogatónak. A farkas fenyegetően morgott, de nem féltem. Lassan lépkedtem, az érintetlen hóban, így egyre közelebb kerültem hozzá. Még lélegezni sem mertem, nehogy elijesszem, túl soká vártam erre a napra. A farkas morgása felerősödött. Egy pillanatra meghátráltam, de aztán folytattam utam előre. Mikor már csupán egy méter választott el minket, egyszerűen ledermedtem. A farkas kisugárzása megfélemlített, áradt belőle az erő, a vérszomj és a harag. Bárki, aki a helyemben lett volna, azon nyomban elszalad, de nekem muszáj volt ott lennem. Ez a farkas úgy vonzott magához, mintha mágnes lenne. Csak azt tudtam, hogy vele kell maradnom. Az életem része volt és nem szándékoztam elengedni. Túl sok mindent éltünk át.. lehetetlen lenne kitörölnöm Őt az elmémből. Ő az én farkasom! Velem van már amióta az eszemet tudom. A farkas egyik mancsát előretette. Éjfekete bundáján megcsillant a hold fény. A legérdekesebb dolog, azonban a szeme volt, amely türkizkéken csillogott. Észre sem vettem, de a morgás abbamaradt. Még egy lépést tett felém, majd közelebb hajolt, hogy megszagoljon. Mikor végzett, tett még két lépést előre és hagyta, hogy ujjaim hegyével végigsimítsak bársonyos fekete bundáján. Néhány röpke percig hagyta, majd az erdő felé fordult. Talán volt ott valaki.. de ezt már sohasem tudom meg.. A farkas még egyszer a szemembe nézett. Nem hittem a szememnek, olyan volt, mintha a farkas szomorú lenne, amiatt, hogy elmegy. Mert elment.. Neki az erdő az otthona, nem várhatom el tőle, hogy egy olyan helyen maradjon, ahol vadásznak a fajtájára.
- Menj csak.-mondtam egy szomorkás mosoly kíséretében, Ő pedig belépett az erdő sűrűjébe és azóta nem láttam.